Egy kicsit gyakorolta Kronnerrel a lövéseket a jégen, ha már az NBAben lockout van. Eléggé esetlennek tűnt szerencsétlen a maga 2+ méterével, koriban, ütővel a kezében
Blashillel teljesen más szisztémában nyomjuk PPben, aminek nyilván még idő kell. Az utóbbi meccseken viszont már szemmel látható a javulás, és eredményesek is vagyunk.
Kegyetlenül éles ma elől Franzen....Ha nála van a korong,akkor ott mindig lesz valami,bárcsak így játszana mindig......Homer-nek viszont 1db értékelhető megmozdulását se láttam,volt egy buta teljesen felesleges kiállítása,azóta meg csak lézeng,vagy hibázik
Egyébként aláírom: az Ő helyzetük se jobb, természetesen az a másik szélsőség (ezért is dobtam föl lentebb).
A viszonyítási alap a mezőny többi része, akik viszonylag kiegyenlítetten nyomják a meccseiket.
tudták, hogy formában vagytok és akarjátok gyakorolni a zsenik nélküli felállást is. muszáj sok meccset bepréselni addig, mert ha visszajönnek, már nem lesz rá lehetőség
Amúgy tényleg balfasz sorsolás.
Az első 4 alatt már 3 meccset játszottunk.
Aztán a 6. napon már a 4. meccsünket nyomtuk.
8 nap: 5
10 nap: 6
13 nap: 8
15 nap: 9
Mire eljön az első hosszabb szünetünk (ami 4 nap lesz), addigra már 24 nap alatt 13 meccsen leszünk túl.
Ha Mac Pens-drukker lenne, most azt mondaná, hogy a buzi Bettman elintézte, hogy lehetőleg minél több meccset játsszunk le azelőtt, hogy a két zsenink visszatér.
Ha már mi mostanság nem játszottunk, akkor egy kis Griffins.
Hihetetlen, hogy mennyire balszerencsés ez a Ferraro gyerek. A sok sérülését követően végre sikerült jó training campet produkálnia, és a szezont is jól kezdte odalent. Erre most megint megsérült, agyrázkódással out ki tudja, meddig. Nagyon sajnálom a srácot, mert a tehetség megvan benne, de így igencsak kérdéses, hogy lesz-e belőle valaha normális játékos.
Ehrhardt egy bunyó közben sérült meg, ő is out.
Callahant pedig eltiltották egy ütközés miatt, 4 meccset kapott:
Fura ez, mert egyáltalán nem tűnt kemény ütközésnek, s ahhoz képest kifeküdt a srác... Callahan mindenesetre azonnal bocsánatot kért twitteren, nem akart sérülést okozni:
Had a controversial hit tonight against a #BullDogs player. I had no intentions on hurting him at all and i hope for a speedy recovery. I'm sorry for the outcome of the hit tonight and if I can take it back i would.
Ferraro sérülése, és Callahan eltiltása miatt így Nestrasil bemutatkozhat a Griffinsben.
The Detroit Red Wings have signed goaltender Petr Mrazek to a three-year entry-level contract.
Mrazek, the club's fifth-round pick in the 2010 entry draft (141st overall), has gone 50-26-2-3, with a 2.84 goals-against average and .916 save percentage with the OHL's Ottawa 67's.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.